Tag Archives: Kiskunhalas

Kiskunhalasi 5 és 15 kW-os rendszerek

„Először is gratulálok e szakterületen eltöltött 5 éves évfordulóhoz, eredményeitekhez. Az pedig külön öröm számomra, hogy a megépített mintegy hatvan rendszerből nem egy “büszkélkedik” – és ami természetesen fontosabb- áramot termel a házaink tetején.
A rendszereink működésével kapcsolatban, általánosságban tényként megállapítható, hogy jól, hibátlanul teszik a dolgukat, termelik az áramot.
Konkrétan három esetben volt üzemszünet az összes rendszerünknél a már több mint két év alatt. Egy esetben az inverter alatt lecsapta valamiért a biztosítékot – augusztusi kánikulai meleg volt -, egyszer az épületből “elment” egy fázis a háromból szolgáltatói hiba miatt, illetve a nagyobb mennyiségű hó nem csúszott le, nem olvadt el, pedig szikrázóan sütött a nap. Egyik eset sem igényelt szerelőt, valójában nem rendszerbeli ok miatt szünetelt a termelés.
Pontos számadatokkal alátámasztani nem tudom a termelés hatékonyságát, hiszen én nem az inverter adatait, hanem a villanyóra termelt-fogyasztott számait nézem, azokat viszont rendszeresen. Elmondhatom, hogy az általad prognosztizált teljesítményt alapvetően hozzák is a rendszereink, de érzékelhető volt az első és második év közti plusz, betáplált kW mennyiség csökkenése, ami azonos szintű fogyasztási igény mellett, rész termelési évvel szembeni, teljes év mellett történt és így a megtermelt KW többlet a 40 paneles, legnagyobb rendszerünknél kb. 500-al volt kevesebb. Természetesen közrejátszhatott a borúsabb, csapadékosabb nyári időszak is.
Nincs még összehasonlítási alapom, mert nincs két éves a legutóbbi német paneles, két tájolású inverteres rendszer, de kb. 11 hónap alatt, elenyésző fogyasztás mellett ugyan, de több mint 6000 KW áramot tolt be a DÉMÁSZ rendszerébe! (24db panel) Tehát, lehet némi elfogultság bennem, érhet ilyen vád, de “éljen” a német ipar e nagyszerű, remek termékei miatt.

Tehát kedves Béla, ha azt kérdezed, mit tennék másként, akkor az a válaszom, hogy nem a Trinasolar paneleket választanám a származásuk miatt.
Ami engem érdekelhet az a teljesítmény növelése, hiszen a fűtési rendszereinkben, a melegvíz előállításában alternatívaként az áramot használjuk és bár tudom, hogy ennek fizikai és egyéb határai vannak, melyeket mi kihasználtunk, de hátha ismertté válik valami újdonság, ami ezt a célt a teljesítmény növelést szolgálja.
Nem kérdezted, de azért elmondom, hogy mit nem tennék másként. Nem választanék más kivitelezőt, csak a Napvillany Kft-t.
(Megjegyzem, hogy szembe tűnően szaporodnak ezen tevékenységet végző cégek, csak a közelmúltban 4, 2 halasi, 1 jánoshalmi és 1 tompai vállalkozás jutott a tudomásomra. Kettő közülük őrző-védő szolgáltatást, egy víz-gáz szerelést végeztek, végeznek, tehát rájuk nézve a megsértés legcsekélyebb szándéka nélkül felvetődik bennem, hogy bizony “hígul” a szakma.)
Arra a kérdésre, hogy miért titeket választanánk ismét, azt tudom válaszolni, hogy a szakmaiságon túlmenően a megbízhatóság terén is többszörösen bizonyítottatok.
Karácsony első napján ezekkel a gondolatokkal búcsúzva kívánok további sok sikert, eredményt. S.J.”
Kiskunhalas

Kiskunhalas